Faesztergálás

Ezen az állomáson egyedi fakalapácsok készülnek, a termékkel együtt az esztergályos mesterség fortélyait is hazavihetik a résztvevőink. A rendezvénypiacon egyedülálló faeszterga gép különlegessége, hogy kerékpár hajtja, illetve lehetőség van a szerszám hossz- és keresztirányú mozgatására.  A stand valamennyi berendezése úgy lett kifejlesztve, hogy már kisiskolás korú gyermekeknél is biztonságosan működjön, szülői segítséggel közösen vesznek részt az alkotás folyamatában. Animátoraink szaktudásukkal segítik a munkálatot, célunk hogy apa anya együtt tanítsa gyermekét az egyszerű mozzanatokra. Az állomás tökéletes példája a kezes-lábas filozófiának: leegyszerűsített, kézzel-lábbal működtetett gépeinkkel biztonságos használat mellett tanítjuk meg az esztergálás alapjelenségeit, akár egész kis korban elültetjük a saját alkotás,  közös létrehozás kellemes érzését. A fő munkafázisok egymástól függetlenül végezhetők, a fakalapács termék két részből áll: nyélből és fejből, melyet egy facsapszeggel erősítünk egymáshoz. A bicikli hajtású faeszergagépen a nyél formavilágát és díszítését együttes munkával érhetik el a résztvevők. Az őrületes szerkezet egyedülálló konstrukciója kortól nemtől függetlenül óriási élményt nyújt. A főmozgás áttételeken keresztül jut el a darabra, a fordulatszám a sebességváltóval szabályozható. A szerszám mozgatása kézi kerekekkel történik, így a munkafolyamat teljesen biztonságos, nem kell a munkatérbe benyúlni. A fejforma kialakítása kézi fűrészeléssel történik egy speciális munkaállomáson, melynek különlegessége a szerszámvezető készülék. A szerkezet abban segít, hogy akár óvodás korú gyermekek is képesek a fejformát kifűrészelni, a szerszám egy horonyban dolgozik, nem tud kimozdulni belőle. Ugyanezen a munkapadon lehet az éleket és a sarkokat lecsiszolni, a kézzel hajtott szerkezetek működtetésében nélkülözhetetlen a családi összefogás. Az elkészült nyél és fej facsapolással kerül egyesítésre, szintén kézi hajtású a fúrógép, ami segíti a munkálatokat. Hajtó és előtoló szerepek közül lehet választani, lendítőkerékben tárolt energia teszi kiegyensúlyozottá a gyártást. A csap beütését követően nem marad más hátra, mint az egyesítés nyomainak eltávolítása, az esetlegesen kiálló facsapot vissza kell csiszolni. Az elkészült remekművel együtt az élményt és a tudást is hazaviszik a résztvevők, a 100% fából készült termék pedig erősíti az ÖKO szemléletet, az elkészítéshez nem használtunk elektromos áramot!

bike powered lathe machine by kezes-lábas

One of our bike powered workstations, the one for making your own wood hammer. Might be a great idea for corporate events involving family members.

Közzétette: kezes-lábas játszóház – 2018. január 3., szerda